Elhunyt Bakallár József festőművész

Oszd meg másokkal!

Desktop
(forrás: bakallarjozsef.hu)
Június 11-én, életének 74. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt Bakallár József festőművész. Temetése június 22-én 9 órakor lesz a Pesterzsébeti temetőben. Engesztelő gyászmiséjét június 22-én este fél 8-kor tartják a Soroksári Nagyboldogasszony Plébániatemplomban.

Bakallár József 1940-ben született Soroksáron. A Képzőművészeti Gimnázium után 1958-1962 a Magyar Képzőművészeti Főiskolára járt, Fónyi Géza és Barcsay Jenő tanítványa. 35 éven át, 1988-ig vezette a Tóth Menyhért Képzőművészeti Stúdiót. 1970-ben 3 hónapos tanulmányúton volt Japánban és ekkortól vendégprofesszorként gyakran tart előadásokat Japán egyetemek képzőművészeti fakultásain, illetve vezet szakmai kurzusokat.

Eleinte kubista felfogású természetelvű portrékkal, tájképekkel jelentkezett. Majd kialakult expresszíven dinamikus, lendületes festésmóddal és választékosan gazdag kolorittal rendelkező egyéni stílusa, melynek alaptémája a soroksári Duna-ág és annak aprólékosan megfigyelt természeti világa. A 70-es évektől európai utazások mellett, tanulmányutakat tett Japánban, Indiában és más ázsiai országokban is. A 80-as évek közepétől egyre több hazai egyházi megrendelést teljesített. Grafikái folyamatosan jelennek meg irodalmi és napilapokban, több könyvet illusztrált. Itthon és külföldön készített mozaikjai monumentális hatással, a színek és az elvont formák festői kölcsönhatására épülő struktúrákkal rendelkeznek. Művei köz-és magángyűjteményekben is megtalálhatók, egyetemeken múzeumokban, bankokban, követségeken vannak kiállítva világszerte.

Számos hazai és külföldi kitüntetés tulajdonosa, így például 1991 óta Budapest Pro Urbe-díjasa, 2002-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét kapta meg, míg szülővárosa, Soroksár 2010-ben választotta díszpolgárai közé.

A tartalom a hirdetés után folytatódik
Desktop, Mobil
Mobil
Mit szólsz hozzá?

Hirdess nálunk!

Szeretnéd, ha a kerület lakói tudnának szolgáltatásaidról, termékeidről, boltodról, vendéglátó-helyedről? Hirdess nálunk! Meglásd, egyáltalán nem drága – és megéri. A részletekért kattints ide!

Legyél a szerzőnk!

Rendszeresen írnál a környéked eseményeiről, boltjairól, kocsmáiról, kulturális programjairól, utcáiról és játszótereiről? Ne habozz, vedd föl velünk a kapcsolatot!

Partnerek